Sajtó

I N T E R J Ú K

A padlón és a fellegekben (FüHü, 2017.10.11.)

“Nehezen találtam meg a hozzám hasonlóan gondolkodókat kamaszkoromban” (We Love Budapest, 2017.06.09.)

Nagy léptékkel, előre (Vasárnap, 2017.04.28.)

A színház mint misszió (A szív, 2017. március)

“Nem lehetek más, csak gonosz” (Nemzeti Színház, 2017.01.10.)

“A Liliomfi örömmunka volt, a Richárd küzdelem” (Fidelio, 2016.10.09.)

Lehet a színpadon orbánviktorozni, de minek (index.hu, 2016.07.13.)

“Egy egész életet le lehet benne élni” (Csokonai Nemzeti Színház. 2016.02.12.)

Önkéntesként, nemcsak 72 órában (Magyar Kurír, 2015.10.09.)

Szeretném, ha elfogadóbb országban élnénk (Origo, 2015.09.20.)

Interjú Vecsei Miklóssal, a Csak színház és más semmi és az Egynyári kaland szereplőjével (2015.09.15.)

Szerintem nem válaszok, pillérek kellenek (7óra7, 2015.05.13.)

 

K R I T I K A – R É S Z L E T E K

A költészet napja /Pesti Színház, 2017/

“Virág az ember. Elég nagy meglepetés volt számomra, amikor a Vígszínház költészetnapi délutánján Vecsei Miklós ezt a sort mondta el. Ráadásul jól mondta, vagyis hogy éppen rosszul mondta, bele is zavarodott, meg is állt. Hogy is van, kérdezte nyilván magától, mert nem hiszem, hogy sokan tudtak volna segíteni rajta. Pedig Petőfi, Az őrült című vers. Terrorista hevület: ha holnap sem lesz végítélet, beások a Föld közepéig, lőport viszek le, és a világot a levegőbe repítem. Nem nagy csoda, ha inkább az Anyám tyúkját választották az általános iskolai tananyagba.
Vecsei Miklós azonban annyira jól mondja. Hátradől egy széken, tarkója mögé kulcsolja a kezét, és csak mondja, sajátként a szöveget. Aztán belezavarodik abba, hogy virág az ember, de ez is annyira színvonalas zavar, hiszen a szavak és mondatok értelme körül keletkezik, és nem a sorrendjük miatt. Abban sem vagyok egészen biztos, nem volt-e szándékos, csak hogy aláhúzzon vele egy fontos gondolatot. A hatása mindenesetre ez lett. Virág az ember. Petőfi két lehetőséget is ad. Virágnak gyökere, amely fönn, a mennyben virul. Vagy virág az ember, amelynek gyökere ott lenn van a pokolban.
Ez a kérdés.” (Fáy Miklós – faymiklos.hu, 2017.04.12. a teljes kritika)

 

Kinek az ég alatt már senkije sincsen /Csokonai Nemzeti Színház, 2017/

“Vecsei Hasi Miklós  merész asszociációi, merészen csapongó képzelete váratlan irányokba sodorja a cselekményt, rengeteg ötlet színezi képet,  ujjongóan szabad játékra adva lehetőséget.  A szépen formált dialógusokat  frappáns riposztok,  csípős beszólások fűszerezik, letaglózó a humor és a sziporkázó szellem tűzijátéka.” (Fehér Elephánt – toptipp.hu, 2017. március a teljes kritika)

 

A Pál utcai fiúk /Vígszínház, 2016/

“(…) igazából pont az izgalomban meg az elérzékenyülésben van az előadás titka, meg abban, ami ezekért a leginkább felel: Vecsei Miklós játékában. Vecsei az, aki Nemecsekként igazán kitűnik a fiatal, pályakezdő és egyetemista színészek egyébként a szó legjobb értelmében olajozott összjátékából. Nemcsak három számmal nagyobb, szedett-vedetten lógó ruhái miatt hihető el az amúgy cseppet sem nemecseki férfiról, hogy nyüzüge, önbizalomhiányos, félénk kiskölyök, de a színész testtartásával, tekintetével, rogyasztott vállaival, lefojtott hangjával minden jelmeznél jobban elhiteti magáról a kisbetűsségtől frusztrált, csupa nagybetűs nemecsekséget.
És ez többet jelent annál, hogy nagy alakítás lesz a kisemberségből: ahol kell, a Vígszínház Pál utcai fiúkja tényleg megindító tud lenni, mert Vecseinek – meg a vele a nagyszínpad távolából is igaznak tűnő barátot, Bokát alakító Wunderlich Józsefnek – elhisszük, hogy életek múlnak ezen a játékon.” (Kovács Bálint – index.hu, 2017.01.07. a teljes kritika)

“Vecsei Miklósnak nehéz dolga van Nemecsek szerepében: Molnárnál egészen aprócska, gyenge, gyámoltalan és kiszolgáltatott szőke fiúcska ő, s a Vígszínházban első pillantásra látható, hogy Vecsei mindezek közül egyedül a szőkeséggel rendelkezik. Az alkatától idegen szerep hiteles megformálásához mindenekelőtt Benedek Mari ruhái nyújtanak segítséget: több számmal nagyobb minden ruhadarabja, a kabát, az ing, a pulóver, a nadrág valóban mintha egy egészen apró testet takarnának. Ehhez Vecsei még egész picire össze is húzza magát, s lám, már-már elhiszem, hogy nem szereposztási tévedésről van szó. A történet előrehaladtával azután egyre kevésbé érdekel a külső, a test, mert Vecsei nagyon jó színész, s képes megteremteni mindazt az illúziót, ami Nemecsek alakjához – különösen ebben az értelmezésben! – kötődik.” (Karsai György – Színház, 2016.12.07. a teljes kritika)

“Vecsei Miklóst „kisebbre” öltöztették: hosszú, bő mellényében, lógó nadrágjában, szőke hajával, kicsit görnyedt vállával tényleg a kis Nemecseknek látszik, és Vecsei feléleszti, majd egyre erősebb lánggal lobogtatja azt a belső tüzet Nemecsekben, amit akárhány vízben fürdetés sem tud eloltani.” (Turbuly Lilla – 7óra7.hu, 2016.11.11. a teljes kritika)

“Csak egy valaki meg- és kicserélhetetlen, a Nemecsek Ernőt formázó Vecsei Miklós, aki nemcsak énekel és táncol, de fürdik többször is – előbb a vízben, a végén, a megérdemelt sikerben.” (Kelecsényi László – art7.hu, 2016.11.07. a teljes kritika)

 

Iván, a rettenet /Radnóti Színház, 2016/

“Vecsei H. Miklós szövege tele van szójátékkal, nyelvi poénokkal: a középszerűsítési programon dolgozó diktatórikus hajlamú házmester háztartáskát hord magánál, vagy elhangzik, hogy mehetne minden a kerékvágásba. Megjelennek a színpadon olyan karakterek, akik a drámában nem szerepelnek, például egy P. Howard nevű angol cserediák (Olasz Renátó) vagy maga Bulgakov (Gazsó György). Miközben Vecsei saját szöveget alkotott az előadás számára, jó érzékkel tartotta meg Bulgakov bájos történetének saját poénjait. Anaida Mihajlovna (Petrik Andrea) elhagyásjelenetét például az orosz szerző is nagyon humorosan írta meg, a sztereotip módon szép, de butácska színésznő házi drámájaként. Vecsei azonban ezt tovább fokozta, még több tipikus, bumfordi szakítós mondattal és szófordulattal, mint például amikor Anaida odaveti Tyimofejevnek, hogy ha igazán szeretné őt, akkor örülne annak, hogy megtalálta a boldogságát a másik férfival. (A feleség neve egyébként az eredeti darabban Zinaida; így a névváltoztatást sem tudom másként értelmezni, mint faviccként.)” (Kovács Natália – Színház, 2016. december a teljes kritika)

“…De nem, ezt a Tyimofejevet nem Bulgakov írta: az Iván, a Rettentőt Vecsei H. Miklós írta át Iván, a rettenetté, a „társasházi science-fiction” műfajába helyezve. Vecsei a rendező ifj. Vidnyánszky Attilával kettesben, illetve a Színművészeti Egyetemről frissen kikelt színészcsapattal rövid egy-két esztendő leforgása alatt indokolt hírnévre és sikerre tett szert diákszínházi alapozású, komplex formavilágú, szókimondó-poénos szövegű, eklektikusan elszabadított „mindent bele” stílusú, fogaskerék-összjátékú társadalmi szatíráival (a Liliomfival és más adaptációival). (…) Vecsei közvetítésével azonban nem Madách Imre a „társszerzője” Bulgakovnak, hanem Karinthy Frigyes (A bűvös szék; Az emberke tragédiája). Sőt, Karinthy barátja, Rejtő Jenő, aki a 20. század első fele magyar humortörténetében a négy-öt legnagyobb egyike volt preabszurd gegtömegével, a világvárosi nevetéskultúra kiaknázásával. A P. Howard nevű figura applikálása (fekete úr/feketesereg [angol cserediák] – Olasz Renátó e. h. euforikus megjelenítésében) az Ivánban ezt egyértelműen jelzi. A bulgakowardiából Bulgakov sem marad ki, Mihail B. Uglakov néven ismerünk rá, Gazsó György kószán mártíriumi kedélyű, narrátorilag is becélzott (mellékfoglalkozásként 16. századi pátriárka-) alakításában.” (Tarján Tamás – Revizor, 2016.11.07. a teljes kritika)

“A darab egyik fő erőssége a nyelvezete, az átdolgozás Vecsei H. Miklós munkája. Erőteljes nyelvi humor jellemzi az előadást, szójátékok sokasága gondoskodik arról, hogy az előadás egy percre se veszítsen lendületéből.” (Lengyel Orsolya – kultonline.blog.hu, 2016.10.20. a teljes kritika)

“A Radnóti Színház „társasházi science-fiction”-je Bulgakov darabját Vecsei H. Miklós „átírásában” – Garai Judit dramaturg gondozásában – tálalja. Az átírás egyáltalán nem jelent szakítást az eredeti darabbal. Például az Elbert János fordításához képest megváltoztatott nevek, Kicsorszkij, a tolvaj, Poljoska, a szomszéd, Snittov, a filmrendező nagyon is illeszkednek az orosz irodalom beszélő neveinek hagyományába. A tengernyi szójáték, nyelvi lelemény egyszerre idézi meg Bulgakov asszociatív, intelligens humorát és az általa ábrázolt világ bürokratikus bikkfanyelvének szófacsarását.” (Lakner Zoltán – Pótszékfoglaló, 2016.10.19. a teljes kritika)

 

III. Richárd /Gyulai Várszínház; Nemzeti Színház, 2016-2017/

“A szövegváltozat például valahol a kettő között táncol. Ami elhangzik a színpadon, az Vas István is meg nem is, mivel az ifj. Vidnyánszky Attila előadásainak szövegkönyvét jegyző Vecsei Miklós fordítóként, átdolgozóként, dramaturgként alaposan, de azért a felismerhetőségig szabta át az eredeti textus(oka)t. (Első hallásra az emblematikus fordulatok közül tán csak az „Országomat egy lóért!” maradt érintetlenül; igaz, először ironikusan, idézőjelek közé szorítva hangzott el a színpadon.) Vecsei szövege nem különösebben aktualizál, de hát épp ez a darab erre nem is nagyon szorul rá – eszembe jut egy interjú a nagy román rendezővel, akit arról kérdeztek, miért nem dolgozik kortárs szövegekkel, miért nem csinál harcias politikus színházat, mire értetlenkedve válaszolta, hogy vajon van-e annál politikusabb döntés, ha az ember III. Richárdot rendez?” (Jászay Tamás – Revizor, 2016.07.17 a teljes kritika)

 

Rómeó és Júlia /Csokonai Nemzeti Színház, 2016/

“Vecsei Miklós Rómeója Kiss Julcsi jelmezterve nyomán színes öltönyt, virágmintás inget és kis lófarkas frizurát visel, mégis olyannak mutatkozik, amit szívesen neveznék „klasszikus Rómeónak”. Képzeljünk el egy Rómeó alakú, ember formájú lyukat, amelyet Vecsei Miklós hiánytalanul megtölt lendülettel, energiával, játékossággal. Sokat néz ki, fel, elvágyódó tekintettel.” (Stuber Andrea – Színház. 2016. május a teljes kritika)

“Ezt a Rómeót – szerencsés, megkockáztatom, ideális választás a szerepre Vecsei Miklós –, miközben szétveti a szerelem, mégis a földön jár. Jófiú, aki a mának él, de értetlenül szemléli a családi/politikai pártok által irányított veronai békétleneket.” (Papp Tímea – Revizor, 2016.04.24. a teljes kritika)

“Vecsei Miklós tökéletes Rómeó, hiszen kellőképpen impulzív alkat, elhisszük neki, hogy létezik szerelem első látásra, szenvedélytől fűtött alakítása végig meggyőző.” (Hassó Adrienn – Hajdú Online, 2016.03.26. a teljes kritika)

“Rómeó (Vecsei Miklós) az egyik pillanatban még Rosaline-ért epekedik, de nem okoz neki gondot pár perc alatt áthangolódni Júlia imádatára. Vecsei Miklós igazi, ideális Rómeó, teli szenvedéllyel és szeretettel: Mercutio és Tybalt párbaja előtt úgy próbálja lefogni Tybaltot, hogy magához öleli.” (Soós András – 7óra7.hu, 2016.03.18. a teljes kritika)

“Vecsei Miklós Rómeója eszményi szerelmes, elragadóan sármos, délceg ifjú. Ahogy kibontakozik a tragédia, csapzott lesz, elvakult, megszűnik számára a külvilág. A tévés szappanoperában (Csak színház és más semmi) feltűnt ifjú színész illúziót keltően adja a világirodalom egyik legszebben megírt figuráját. Hibátlan artikuláció, lendület, s az érzelmek lobogása jellemzi a szerepformálását. Az ő Rómeója az a fiatal hősszerelmes, akibe beleszerethetnek az iskolás lányok.” (Kovács Dezső – art7.hu, 2016.02.27. a teljes kritika)

 

Liliomfi /Budaörsi Latinovits Színház, 2015/

“Minden profin meg van csinálva, másodpercre pontosan meg is van szerkesztve, amit tovább erősít Kovács Adrián „autentikus” zenéje és Vecsei H. Miklós átdolgozása is. Szigligeti Ede sokat játszott klasszikusa szinte ugyanaz marad, az 1840-es évek hangulatából, a vándorszínészek bandájából, a szerelmi történetből nem hiányzik semmi. A népi kultúrát viszont sokszor a popkultúra, az akkori színházi kérdéseket pedig a maiak egészítik ki, élőbbnél élőbb, szóviccekkel teli mondatokban.” (Szabó Zsuzsa – 7óra7.hu, 2015.12.10. a teljes kritika)

“A színészek fogadnak minket, jó helyet ajánlanak, készülődnek az előadásra – és közben a tudtunkra hozzák, hogy ők bizony átírták a Liliomfit, mert ez a jó darabok sorsa. Ami ezúttal Vecsei H. Miklós adaptációjában teljesedik be.” (Turbuly Lilla – KútszéliStílus.hu 2015.12.05. a teljes kritika)